Fernando Alonso elárulta, az időmérő végén meglehetősen nehéz volt kezelni az autóját. Később aztán általánosságban is beszélt a problémákról, amelyek minden területen jelen vannak, a Hondát pedig a legrosszabb motornak titulálta.
Fernando Alonsónak hosszú sorozata szakadt meg. Egészen mostanáig ugyanis a 2024-es silverstone-i hétvégén fordulót elő vele legutóbb, hogy egy normál, vagyis nem sprintes időmérőn kikapott csapattársától, Lance Strolltól. A 42 fordulón át tartó széria azonban a Barcelona-catalunyai Nagydíj kvalifikációján véget ért, ugyanis a kanadai versenyző 57 ezreddel gyorsabbnak bizonyult nála.
https://racingline.hu/forma-1/leclerc-megint-osszetorte-a-ferrarit-russell-szerzett-pole-t-barcelonaban
A 44 éves pilótát azonban alighanem ez érdekli a legkevésbé. Az viszont sokkal inkább aggaszthatja, hogy az utolsó két helyen zárták a Q1-et, és az Aston Martin még a tizennyolcadikként végző Valtteri Bottastól is több mint 1 másodperccel elmaradt. Ami Alonsót illeti, autója meglehetősen nehezen volt kezelhető.
„Nem sok – felelte arra a kérdésre, hogy milyen hatással volt rá a Stroll által okozott sárga zászló. – Jól mentem, de általában mindig az utolsó kör a legjobb. A legrosszabb a váltó volt. Egyes kanyarokban olyan volt, mintha behúzták volna a kéziféket, a hátsó kerekek pedig teljesen blokkoltak, míg máshol mintha fékezés közben is félig lenyomva maradt volna a gázpedál. Egyenesen mentem tovább a kanyarokban. Minden kör kicsit olyan volt, mint egy pénzfeldobás.”
A kétszeres F1-es világbajnoktól megkérdezték, hogy bízik-e a jó rajtjában, illetve abban, hogy ezzel több pozíciót is javít. Erre igencsak őszinte választ adott. „Inkább nem – jelentette ki. – Inkább rosszul rajtolnék, és maradnék ott, ahol vagyunk, mert amikor az ember jól indul, és a tizenegyedik, a tizenkettedik vagy a tizennegyedik helyen van, akkor az első hat-hét körben hat autó is megelőzi. Az nem túl szórakoztató.”
Alonso arra is rámutatott, hogy már nagyon várja a radikálisan átalakított Aston Martint, mert ami most zajlik, az fárasztó. „Minden hétvégén ugyanez megy, ez kimerítő – fogalmazott. – Utolsók vagyunk, tudjuk, és ezzel nincs is bajunk. Várjuk az év második felét, és reméljük, hogy az új autó érkezésével kicsit tudunk javulni.”
https://racingline.hu/forma-1/az-o-kezeben-vagyunk-alonso-biztos-benne-hogy-meg-nagyot-fordul-vele-iden-a-vilag
Hogy pontosan mi a gond az Aston Martinnál? Az idény elején a Honda motorját érte a legtöbb kritika, és azok után, hogy Alonso annak idején a McLarennél is lehordta a japán erőforrást, most is kemény kritikával illette. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy maga az autó jó lenne, sőt, a spanyol pilóta szavai alapján minden területen baj van.
„Rendkívül rossz a motorunk, a legrosszabb, és mindenhol gond van – foglalta össze a helyzetet. – Nagyon gyenge a teljesítményelosztás, problémáink vannak a sebességváltóval, az aerodinamika terén. Minden területen dolgozunk, hogy lássuk, sikerül-e valami örömteli eredményt elérnünk az idény második felében.”
Hogy mivel vigasztalja magát Alonso? Nos, kihasználja a hazai környezetet, és igyekszik kiélvezni a honfitársai által teremtett hangulatot. „Fantasztikus – méltatta a szurkolókat. – Már tudtuk, már mondtuk, és már figyelmeztettünk titeket. A pályán kívül próbáljuk meg jól érezni magunkat, tudván, hogy a pályán a végén leszünk.”
https://racingline.hu/forma-1/ilyen-meg-nem-volt-alonso-bucsuzik-utoljara-versenyzek-itt
