Nincs pihenés a brit F3-as – hivatalos nevén GB3 – mezőnyben, Snettertonban rendeznek ugyanis kétnapos tesztet a héten. Noha a Molnár Martin számára a brit F4-ből ismerős pálya nem szerepel az idei versenynaptárban, így is hasznos felkészülésnek ad otthont a július eleji magyarországi fordulóra.

Martin másfél héttel ezelőtt két dobogós helyezést is szerzett Spában, az idei második versenyhétvégén, így az összetett 4. helyéről várhatja a július 4-5-i folytatást a Hungaroringen. Ott a várakozások szerint már igazi nyár fogadja majd a mezőnyt, amely Snettertonban változó időjárási körülmények között kezdte meg a kétnapos tesztet.

A keddi napot végül Martin csapattársa, Maxim Rehm zárta az élen a negyedik, egyben utolsó etapban futott 1:39,735-ös körrel, de mindössze 0,012 másodperccel előzte meg a magyar versenyzőt, aki az eső által nehezített harmadik etapban érte el a legjobb körét. Hogy mennyire erős teljesítményt nyújtott a Rodin Motorsport, azt mi sem mutatja jobban, minthogy a csapat harmadik autóját vezető Abbi Pulling lett a nap 3. helyezettje, és az ő lemaradása is csak 0,030 másodpercre rúgott Rehmtől.

A 4. helyet megszerző tavalyi bronzérmes Deagen Fairclough már valamivel több mint egy tizedmásodpercet kapott a második etapban elért idejével (abban az etapban ő volt a leggyorsabb), majd az első etapot az élen záró Dante Vinci következett az 5. pozícióban. Ő már negyed másodpercnél nagyobb lemaradásban volt. Érdekesség, hogy a bajnokságot magabiztosan vezető, az eddigi öt futamból hármat megnyerő Nikita Bedrin csak a 9. időt autózta.

A tesztnapon összesen 18 pilóta vett részt, azaz nem volt ott a teljes mezőny, több csapat pedig újoncoknak adott lehetőséget. Közülük a Fortec meg nem nevezett versenyzője bizonyult a legjobbnak a 8. idővel. A szintén újonc svéd Leon Hedfors a 15. helyen zárt az Xcel Motorsport színeiben, míg a máltai Jacob Micallef közvetlenül mögötte végzett a Hitech csapatával. A GB4 dobogós helyezettje, Emmilio Valentino Del Grosso szintén először vezetett GB3-as autót jelenlegi GB4-es csapatával, az Elite Motorsporttal.

A brit F3 keddi snettertoni tesztnapjának végeredménye:

1. Maxim Rehm – Rodin Motorsport – 1:39,735
2. Molnár Martin – Rodin Motorsport – +0,012 mp
3. Abbi Pulling – Rodin Motorsport – +0,030 mp
4. Deagen Fairclough – Hitech – +0,164 mp
5. Dante Vinci – Hillspeed – +0,234 mp
6. Rodrigo Gonzalez – VRD Racing – +0,724 mp
7. Aurelia Nobels – Hillspeed – +0,817 mp
8. „Fortec” – Fortec Motorsports – +0,971 mp
9. Nikita Bedrin – VRD Racing – +1,061 mp
10. Kyuho Lee – Elite Motorsport – +1,078 mp
11. Ricardo Baptista – Xcel Motorsport – +1,107 mp
12. Peter Bouzinelos – Hillspeed – +1,193 mp
13. Yuhao Fu – Hitech – +1,265 mp
14. Lewis Gilbert – Arden Motorsport – +1,334 mp
15. Leon Hedfors – Xcel Motorsport – +1,570 mp
16. Jacob Micallef – Hitech – +1,639 mp
17. Patricio Gonzalez – VRD Racing – +1,739 mp
18. Emmilio Valentino Del Grosso – Elite Motorsport – +3,028 mp